Élet a "mikróban"

2013.08.tíz - miután ma arra ébredtem, hogy végre megint lehet fázni, vettem fel macskanadrágot meg zoknit, főztem töltött paprikát, sütöttem szilváslepényt és mivel ma a maratoni Micimackó nagy sláger volt, elbújhattam egy délutáni alvásra. Öt percet aludtam, mert egy katica belemászott a fülembe. Míg meleg volt (nem a katica, hanem az idő) nem volt kedvem írni se. Ilyesmiket jegyeztem csak fel néha: "Melegem van, folyik rólam a víz. Üvöltöznek, futkároznak, összetörtek egy poharat, egy befőttesüveget, verekszenek, elfogyott a türelmem. Mindjárt kipattan a szemem a helyéről. Ágoston kék pólót akar felvenni. Nem érti meg, hogy jóformán az összes ruha kint szárad. Mit szárad? Sül! Nincs kék póló. Nem érti meg." Nem, azért nem panaszkodhatom: élveztük a nyarat itt is, ott is, csak az a baj, hogy nem lehet folyton "ittisottis" lenni. A gyerekmedencénk is jó szolgálatot tett de mikor már abban is olyan volt a víz, mint egy csirkekopasztó fazékban, nem volt túl üdítő jelenség.
A kánikula ellenére - mikor az ember teste a napi többszöri zuhanyzás ellenére is állandóan ragad - összekapartam minden energiámat és megnyírtam Ágostont (Illésre pár nap múlva, megújult erőimből került sor). Felkészültem rá, hogy mindkettőnkre jut majd az apró hajszálakból, amik kegyetlen viszketést tudnak előidézni a csupasz bőrön, a dunsztos fürdőszobában. Hogy eltereljem a figyelmet, eljátszottam, hogy fodrászszalonban vagyunk:
(Á-Ágoston, É-én)
É: Jó napot uram! Foglaljon helyet! Milyen frizurát szeretne?
Á: Nagyot. (Egy sorsába beletörődött kuncsaft unott hangján.)
É: Rendben. (Beindítom a gépet, különösebb zökennők nélkül zajlik a nyírás, gyorsan kész vagyok.)
É: Kész. Milyen lett?
Á: Köszi. Mint egy lap. Egy csodálatos lap. (Nem túl lelkesen.)
É: (Csalódottságom elfeledteti velem a "szalonszerepet". Szerintem nagyon jól sikerült a "frizura".) Nem szereted, ha szépen meg vagy nyírva?
Á: Nem.
É: Miért?
Á: Mert olyankor mindig megkérdezik tőlem, hogy Ágoston, meg vagy nyírva? Milyen jó!
É: És az baj?
Á: Igen, mert nekem mindig azt kell mondanom: Igen, köszönöm, tudom.
Lezuhanyoztatom kis morózus vendégem, a zuhany végeztével kissé megenyhül a hangulata, büszkén nézegeti magát a tükörben...
Az immár megújult külsővel rendelkező Ágoston pár nap múlva tetőtől talpig kék színű, harcos indiánként feszített a gyerekszoba közepén. Hogyan lett kék? Egyszerűen. Befestette magát vízfestékkel. Reggel volt, szombat volt, korán volt. Szokás szerint én még nagyon aludtam volna, adtam hát neki papírt, festéket. Előző nap is pl. ilyen alkotások születtek, gondoltam most is jól ellesz vele:

Gondoltam, lefoglalja őt megint.  Így volt ezzel Ágoston is. Csak egyszerűen továbbgondolta. Ez a szombatom tehát kék indián csutakolással kezdődött...
Kék gyermekem megtanult biciklizni. Nem kellett hozzá több, mint öt perc. Ezt a bravúros tanulást éveken át tartó rodeózás előzte meg egy "lábbal löködős" biciklivel, azért ment ilyen könnyen. A "lábbal löködölőzés" ugyanis megtanította őt az egyensúly megtartásának mikéntjére. Innentől kezdve mindenki egy szinttel feljebb lép: Illés felcseréli kis műanyag motrát a "löködősre", Ágoston kétkeréken száguld, én meg végre feladhatom "bringázz két gyerekkel, mint a málhásszamár"- lábizomtornámat... Nem mondom, jókat szoktunk dumálni útközben (majd′ 100 kiló egy kupacban), Gosti néha megkaparászta a hátamat, Illés vállát én masszírozgattam, csak bazi nehéz volt tekerni... Fizikailag most könnyebb: Illést szállítom hátul, Ágoston melletünk, előttünk lavírozik. Agyilag kimerítőbbek az útjaink: "Bele ne hajts az árokba, ne menj az út közepére, fogd azt a kormányt két kézzel, lassíts, állj meg, az milyen tábla, leszállunk, átmegyünk, nem hallasz?, állj már meg, na mindjárt visszafordulunk, tekerj, lassíts, lassíts, jobbra, balra...." Igen. Mindig, mikor jön valami, ami látszólag könnyebbséget hoz, valójában egy új és nagyobb feladatot jelent... Na, nem baj. Felveszem a macskanadrágom, kiveszem a katicát a fülemből, szippantok egy nagyot a friss levegőből és boldog vagyok, mert látom a szépet a nehézben is...