Álomméz

Este fél tízkor még a legósdobozban ül biciklis bukósisakban? Kenj álommézet a szemére! Alvás helyett tűzoltóautót épít fotelpárnákból? Kenj álommézet a szemére! Zsörtölődtem, csikorgattam a fogam, fenyegetőztem, aranyos voltam, szigorú, kemény mamiarcot vágtam: semmi sem segített...mihelyt kihúztam a lábam a szobából, megkezdődött az "álommanó szabotázs-akció"... és akkor: eszembe jutott a MESE! Nem, tévedés ne essék, nem meséltem nekik (este fél tízkor az már nem dukál...kemény mamiarc...)Hirtelen bevillant az agyamba Móra Ferenc, A nyughatatlan méhecske című "opusza", (délután olvastuk-vagyis Ágostonnak próbáltam olvasni, miközben Illés minden lehető eszközzel próbálta ezt megakadályozni) melyben egy méhecske folyton kiszökdös a kaptárból a téli alvásidő alatt és álommézet kennek az öreg méhek a szemére, hogy végre már "beálmosodjon" egy kicsit. Na, a szóban forgó méhecskére ez csak ideig-óráig hatott, az én méhecskéim viszont csodálatosan ráharaptak a "Gyertek, összeszedjük a legókat aztán bekenem álommézzel a szemeteket"-csalira. Fejecskék a "mohapárnára", "virágszirompaplan" nyakig felhúz, egy kis simogatás a szemekre és a vadmotoros-autós-tűzoltós-száguldozókból pillanatok alatt szelíd, "ágy-kaptárkában" szuszogó méhecskék lettek...Irigykedem...Vágyakozom...Vissza...A romlatlan, tiszta, őszinte...mesevilágba...

"Szerintem te legyél zongoaműmész..."

...én meg akkor majd leszek gitáos." Így kell. Kiegyezni. Elosztani. Belenyugodni. Csak van itt egy bökkenő...hogy ez így nem valami izgalmas. Sokkal de sokkal jobb vitatkozni, ordítani, harapni, gyepálni a másikat. Addig fokozni és turbózni egy-egy párbeszédet, míg ki nem alakul két totál ellentétes pólus. Szemelvények az utóbbi napokban végzett "Ágoston és Illésgyerek, ellentétpárbeszéd- gyűjtéseim"-ből (ömlesztett változat): "Én veszem meg ezt az autót, most nem te. - De én veszem meg, nem érted?- Nem, de értem de én veszem meg most, jó? - Nem! - De én! ... " - eme párbeszéd nyerítezős verekedésbe torkollott...pláne, hogy a vita céltárgya egy AUTÓ volt...
A következő (szituáció: Illés az ágy mellett kuporog, kezében a köntösöm zsinórja. A zsinór másik vége Ágoston kezében, aki az ágyon áll.) Párbeszéd: "Most már megmenthetlek? - Ne, ne ments még meg. - De én most megmentelek, kihúzlak a szakadékból. - De még ne ments meg! - Most kihúzlak! - De nem akarom! - De igen! ..." a párbeszéd kimenetele egyáltalán semmiben sem különbözik az autós vita lezárásától...
Van ilyen is:  "Mátyás király rossz. - Nem, nem igaz, Mátyás király szerintem nagyon jó. - Nem, nem jó Mátyás király. - De ne mondd, hogy nem jó, mert jó. - De nem jó! - De nagyon jó!..." - ha nem a saját fülemmel hallom és szememmel látom, el sem hiszem, hogy még ilyen apropóból is lehet vad és mérges leguánok módjára, dühösen harcolni...

Ágostonnal közös rajzunk egy aranyos, állatos- virágos idillnek indult, míg gyerekem meg nem jelenítette rajta elég nyilvánvalóan a természet elemeivel való harcát. A narancssárga és pöttyös egéren, a napocskán, tulipánokon és egyéb virágokon kívül, nagyjából a kép közepén van egy madárszerű állat, ami egy óriáskígyó. Nos, Ágostonka rajzolt a tetejére (vagy hátára?) két nagy lila lábat. Azt mondta, azok az ő lábai, ahogy épp összegyúrja a kígyót, íme: 

Gostika amúgy egy békés, nyugis gyerek. Csak nem szimpatizál a lábatlan állatokkal. Továbbá nem érti a lányokat. Kifejtette nekem abbéli nézeteit, hogy bizonyos lányok helyesek és el is veszi majd őket feleségül de érthetetlen számára, hogy míg ők, a fiúk olyan jó autósat és szörnyeset tudnak játszani, a lányok mindig csak királylányok vagy lepkék akarnak lenni...

Visszatérve még a képre: ez a bizonyos "mirr murros lábállás". Jókat mulatunk rajta, Ágoston már utánozni is tudja, ahogy Mirr Murr és az egerek állnak a mesében (lábfej-sarok-sarok-lábfej szinte 180 fokban). Illés jóvoltából még rövid betegségem során sem feledkezhettem meg a jámbor, szőrhajú, zenekedvelő rajzfilm-macskáról. Elkaptam valami nyavalyát; másfél-két napig csak feküdni, pislogni meg hányni tudtam. Egy alkalommal arra eszméltem fel álmomból, hogy Illés az ágyamon ül, feszülten várja, hogy végre kinyissam a szemem és a következő mondatot intézte hozzám: "Tárd szét a karod és vágódj bele a hóba!" Ez a mondat a mesében akkor hangzik el, mikor Mirr Murr tanácsot kér az állatoktól, hogyan kell hóembert építeni. Azt, hogy tárja szét a karját és vágódjon a hóba, az egerek mondják neki de aztán azt hiszem megharagszik rájuk, mert így nem hóember keletkezik, hanem egy hóangyalmacska...vagy valami ilyesmi...A mesékből való idézgetés nem ritka bébikéimnél (tudom, tudom, hogy már nem "bébikék" de olyan jó leírni...) Ágostont múltkor bevontam a babfejtés rejtelmeibe, olyannyira rákapott a témára, hogy szépen elszeparálta magát a gyerekszobába és ott folytatta elmélyülve a babbal való szöszmötölést, miközben természetesen A Rajzfilmet nézte és a Léggyel együtt "skandálta": "Valóban, benne van a görög a falóban."

Illés is nagyon sokszor nagyon szívesen bekapcsolódik bármilyen konyhai műveletbe a húsklopfolástól a süteménysütésig de pár másodperc után már teljes egészében ő szeretné átvenni az irányítást, úgyhogy gasztronómiai ténykedését egyenlőre még sokszor meg kell hiúsítanom különböző elterelő hadműveletekkel...
Néhány gyöngyszem Illés konyhai "szakzsargonjából": muffin=mafilon, muffinok=mafilonok; "Anya, mi ez? - Ez bazsalikom. - Ez a bazsalikod?"
További nyelvújító törekvések:
alsónadrág="szipi"
szoknya=függöny
krokodil=sárkány
hold=banán
kecske=szarvas

Ami némi aggodalomra ad okot, hogy a minap a "célbadobást"
"cédadobásnak" titulálta de úgy hiszem, mire a "céda" szó értelmére ráeszmél, addigra már biztosan helyükre kerülnek a szavak...

Minthogy tanévkezdés...minthogy margójára...

Legyek "nosztalgiamami"?
Mintha csak tegnap lett volna...nemrég még Ágostont próbáltam ugyanilyen elánnal leszoktatni a pelenkáról, mint most Illéskét, hogy immár kevesebb mint több hónap múlva kisebbik gyermekem is tökéletesen készen álljon az óvodás létre...
 Mintha csak ma lett volna...hogy Ágoston megszületése után sokáig furcsának éreztem, hogy az embereken van ruha...2008. március hetedikén, ebéd, azaz dél után fél órával, először meglátva első fiamat a paradicsomi állapot és a természetes mezítelenség fogalma  hosszú időre belém ivódott. Nyilván innentől kezdve nem kezdtem pucéran járni az utcán és a gyerekemet is tisztességesen felöltöztettem de a szembesülés a ténnyel, miszerint mindannyian csupaszon és védtelenül jövünk a világra, mélyen megérintett...Ugyan másodszülött bébim, Illés sem tornadresszben vagy nagykabátban jött a világra (mily meglepő, nem?) de az ő születése már kevésbé vetett fel bennem világmegváltó megállapításokat. 
A minket körülvevő materiális világon is meglátszik, milyen őrületes tempóban nőnek gyermekeink. Már jó ideje nincs szükségünk hangedlire (miiiicsooodaaa??....hangedli egyenlő rékli, előke, szakállka satöbbi) különböző ízesítésű híg állagú kásákra, miniágyneműkre, Ágostonnál cumira, pelenkára, dudlisüvegre...ahogy nőnek, alakul át az életünk...
Ágoston tanítgatja, tesztelgeti öccsét: tegnap este , számra tapasztott kézzel, nehogy kuncogásommal megzavarjam őket, kihallgattam egy "kihallgatást": (Á-Gosti, I-Illéske)
Á: Na, Illés, mi ez?
I: Eeez BIKA!
Á: Neeem, Illés, neem, ez csak olyan mint a bika, csak nem jut eszembe a neve...nnnna, Illés, ez mi?
I: Eeeez KíGYÓ!
Á: Jól van Illés, ügyes vagy, ez kígyó! És ez mi?
I: Eeeeez....eeeeeeeeeeez.....
Á: Megmondom neked. Ez egy sas. Jó?

Szóval, ilyen párbeszédeket bármeddig el bírnék hallgatni. Egyébként a bika, ami nem is bika, csak olyan mint a bika, az egy gnú volt...vagy egy jak...

Mintha csak ma lett volna, hogy Gosti Gömbölyű mellet gubbasztott a kiságyban és részleteket idézett fel a Kisvakondból. Gömbölyű hason, halacska-pózban, tátott szájjal hallgatta.  Itt-ott oldalra fordítva letette a fejét, néhány másodpercig pihentette a nyakát, hogy aztán újult erővel folytathassa a koncentrálást. Pedig ezekben az időkben Gosti még kicsit rettegett is a Kisvakond egyes részeitől, pl. az elefántos, meg a rókás epizódoktól. Olyankor elbújt valahová de úgy, hogy közben azért lássa, hogyan zárják ketrecbe a sünit, hogyan röhög a róka, vicsorog és bömböl az oroszlán vagy ijesztget a festékkel leöntött vakond...


Mintha csak ma lett volna....
" Gömbölyű  egy szivacs-aligátorral küszködik, Gosti Szezám-utcát néz (Elmo Dorothy-val az aranyhallal beszélget az orrokról). El kell rohannom a WC-re. Mire visszaérek, a kép nagyjából változatlan: az aligátor nyiszorog Gömbölyű ínye alatt, Elmo egy éjjeliszekrénnyel beszélget. Gostinak nem fogadnak szót a legók. Földhöz vagdossa. Először a legót aztán magát. Elkobzom tőle. Talál is magának más játékot. Lufihurkát. Hurkalufit. Sikerült belőle egy suta kis virágot kreálnom. Anyaként sokmindenben felfejlődtem (mesemondás, xilofonozás, játékautó kerék- reparálás, kiskorú konfliktuskezelés...) de lufibohócnak még úgy érzem, elég rutintalan vagyok. Kijött a herpeszem is. Ez az! Hadd fájjon az evés is! Gömbölyű közben elmarta magának a lufivirágot...ez jobban nyiszorog, mint az aligátor..."

...így élünk...az aligátornyűvő kisbabából lassan...gyorsan óvodás kisfiú lesz...az óvodás kisfiúból pedig óvodás nagyfiú (Ágoston kizárólag ezt a terminusz technikuszt tartja rá alkalmazandónak)...S hogy maradjunk a szentimentalitásnál, íme, 5 év után egy közös családi fotó, mindannyiunkról, véletlenül, a Szépasszony (ami nem Szépasszonyok!) völgyében készült három...napja...

Helló, Mr.Babaszagú...

...mert az még hagyján, hogy valaki 2,5 évesen de hogy 4,5 évesen is mamiszívlágyító babaillatot árasszon... minthogy Illés egy ideje kizárólag kakaón és levegőn él (ezen a "jó" szokásán csupán hathatós szülői nyomásra hajlandó NÉHA fikarcnyit lazítani), az ő esetében nincs is mit csodálkozni a jellegzetes, semmivel össze nem téveszthető, számomra igen kedves illatanyag-kipárolgáson (és most kizárólag a finom, bőrön keresztül távozó illatanyagokra gondolok...) Viszont Ágoston étrendje teljes mértékben megegyezik a miénkkel, meg ugye ott van apa tusfürdője, amitől férfias illata lesz, meg ott az adrenalin, amit a Formula 1 meg sáros nagykerekű autók üvöltős zenére való egymást dagasztása azaz Monster Truck- videók gyakori nézegetése termelhet kis szervezetében és neki mégis babaillata van...na, nem tudom...a tudomány már biztos százszor megoldotta ezt a kérdést viszont én túl fáradt vagyok, hogy utánanézzek, addig meg marad a találgatás...meg egy kép, amin éppen összenyomják egymást és még örülnek is neki...

Egyébként azonkívül, hogy jócskán lefárasztjuk egymást a nyár folyamán is, vannak egészen idilli pillanataink ; idén megreszkíroztunk egy kis közös kirándulást is, ahol megtanulták, hogy kell nem ordítozni arborétumban, nem rettegni hínártól, lovaktól, kutyusoktól, nem mondani azt hogy "még bírom" akkor is ha már lila szájjal belefagytam a vízbe és sok más egyéb okos dolgot, amit jövőre már biztosan tökéletesen a kis fejükbe vésnek, szüleik legnagyobb örömére, fetrengésmentesebb éjszakák és energiakímélőbb nappalok szép reményében...
Idilli pillanatok...mint például a palacsintasütés...10 év múlva biztos szuper közös szórakozás lesz, viszont még ott tartunk, hogy én sütök, ők játszanak (játszás  = autókerék-kioperálás, verekedés, bőgés, futkározás, bordelgyártás, visítás, zörgés). Szóval sütök és "problémamegoldok". Mert vannak problémák. Például Illés nagyon bőgött (ezt mostanában szokta is mondani: "nagyon bőgök, nagyon bőgök") és jött, hogy segítsek, mert nem tudta belepasszírozni                   
                                                                                                                 
EZT a fűrészt...                                                                ....EBBE az autóba.... 

                                                                    
Nem, nem vagyok gonosz anya de sajnos meg sem próbáltam...ugyanis ebben a pillanatban konstatáltam, hogy újabb dologgal bővült az "amit még az anyukák sem tudnak" tárháza...

...de mivel Illés bizonyosan "mindenbe mindent megpróbálni benyomírozni"-korszakát éli, nem adta fel és a képen látható kígyót egész nagy sikerrel beapplikálta a képen látható garázsba...

Ágoston fiamnak is vannak mostanában különös kérései. A következő párbeszéd hangzott el köztünk a minap (Á-Ágoston, É-én, azaz anya)
Á: "Anya, nyald meg a könyököm."
É: "Miért?"
Á: "Mert száraz."

Ha teszem azt gekkók, vagy majmok lennénk, rögtön a leírtak szerint cselekedtem volna... Ágoston baját végül babaolajjal orvosoltam.






                      

Fórti digríz of Gosti és Gömbölyű

Egy nem hideg nap 2010-ből...
Kesudiót ettünk. Az üvegtálka alján csak a só maradt. Gosti ügyködik valamit az "Este van, este van..." mesekönyvvel. Az "éhöket a nagy tál kívánatos ízzel..."- oldalon szakszerűen sózza a levesestálat és a körben ülő parasztemberek fejét...

 Gömbölyűnek jön a foga. Továbbá fekve lennie már korántsem olyan bulis, mint inkább ülő helyzetbe kepeszkedni. Mivel ez az attrakció még nem megy egyedül, ezért készségesen "kepeszkedtetem". Hálája jeléül kedvesen lenyálaz vagy rám hány. Most hason alszik. Három hosszú piskóta tette föl az "i"-re a pontot. Gostival mi is piskótázunk, Kis Gömböcöt nézünk a TV-ben. A főszereplő épp most kebelezi be a kapásokat meg a disznócsordát. "S ha a kis kanász a Kis Gömböcöt ki nem vágta volna, az én..." Gömbölyű bőg. Melege van. Ez az első kánikulája. Szegénykém. Én még úgy-ahogy elvonom a figyelmem a harminc egynéhány fokokról, pl. mióta beállt a hőség, felcsaptam mosómedvének. Mindent kimosok. Minden megszárad. Egy-két óra elég hozzá, hogy a szárítón ropogósra süljenek a kimosott almapépes zoknik, mustáros rövidujjúk, pirosmálnás pulóverek, továbbá azok a nadrágocskák, amiknek a zsebében mindig marad mosás után is pont annyi homok, ami kiszóródva olyan finoman ropog a papucs talpa alatt...
A lakást körbeszellőztettem, megebédeltünk. Bébikéim csendes pihenőjükkel jutalmaznak. Hasra fekszem az ágyon. Kényelmesen elhelyezem a fejemet is. Túl gyorsan sikerült megtalálnom a megfelelő pihenő-pózt, rosszat sejtek...Gosti máris a hátamon állva rugózik a vesémen, Gömbölyű a kiságyban "partra vetett halazik". Ennyit az ebéd utáni sziesztáról. Gömbölyűt viszonylag gyorsan sikerül elaltatnom. Átvonulok egy olyan szobába, ahol szintén van ágy. Leheveredem. A fenekemen karambolozik, ha jól érzem egy vonat és egy teherautó, könyököm mellett kocka-autósztráda épül, térdeim közt Matchbox-parkoló. Segítenem kell visszatenni egy piros versenyautó kerekét, meg felhúzni a zizegős vonatot. Előkerül a kis sárga kavicsszállító. A zizegős vonat feltolat rá. "Ajanyos hintó.Anya? Ez nem indul az...Jó,viszi."

2012.július kettő
Hogy lehet egy nagyon érdekes Vargas-regényt még érdekesebbé tenni? Szólj Ágostonnak, hogy miközben olvasol, építsen egy versenypályát és közben folyamatosan kommentálja, hogy épp mi történik és lehetőleg erős hangeffektusokkal is tarkítsa a beszámolót...Körülbelül tíz oldalt olvastam el ilyesmi formában: "Ezzel szemben a mexikói, akit annak az emlékezetes anyaaa, itt a torony, felmegy rajta a turbóóósautó,vümmmm...hétnek a hétfőjén interjúvoltam meg, tüneményes ember és fesztelen beszélg....aaa rrendőrautó..héj,lemaradtál? nindzsák, haííjjja!! ...egy folyóirat szerkesztője volt és könyveket írt a mexikói forradalomról, egy közgazdász-delegáció...anya, ez a kék lett az utcaversenyek királya, brrrrr......" Végülis, mindent meg lehet szokni...nagyjából...mindent...

Amúgy, fenenagy meleg van...a kánikula az oka annak is, hogy Ágoston és Illés is kipróbálnak újfajta alvási formákat. Rendszerint az ágyukban elpillednek, majd mikor bemegyek hozzájuk gyönyörködni az alvásukban, sokszor találom őket így:

                                                                       meg így:

Ekkora hőségekben úgy látszik, jobban működik a gravitáció...Mikor pedig nem alszanak, akkor a kismedencében szórakoztatják egymást különböző vicces történetekkel...

 
...vagy verekszenek és sírnak és kiabálnak vagy azt a mesét nézik ezredszer és ezeregyedszer, amire már egy egész "pirosversenyautós-kapafogú teherautós" iparág épült. Mivel már ezerkettedszer is végignézték -ugyanazzal a buzgalommal és figyelemmel mint legelőször- természetszerűleg kívülről fújják az "egy győztes, negyvenegy vesztes", az "első kerék műhely, hátsó kerék roncstelep" valamint "kecsáo-kipáo"-szlogeneket. Múltkor szegény Illéskén megint átsöpört egy két napos köhögős nyavalya. Miközben megadóan hányt a kezemben tartott fürdőlepedőbe, a szeme sarkából figyelemmel kísérte A Mesét és két hányás között pont annyi szünetet tartott, hogy együtt tudja mondani kedvenc versenyautójával, hogy "én, a sebesség". Csemeténk esti teájának viszontlátása nem a legvidámabb dolog a világon de nem bírtam ki röhögés nélkül...Hasonlóképpen szórakoztató, mikor Ágoston kikönyörgi az Apa tusfürdőjével való zuhanyzást, majd utána egérhangon megkérdezi: "Most már férfias illatom van?"  Hát, imigyen telnek izzasztó hétköznapjaink és még előttünk az egész nyár...kecsáááo!

A pilgin, a kohala és egyéb állatfajták

Ágoston másfél hete nem jár oviba. Beteg volt. Hétfőn már mehet. Fáradt vagyok. Illés szintén. Beteg. A mai legkedvesebb mondat, ami elhagyta a számat ez volt: “Kettéharaplak, ha traktorozol a zongorán.”
Gosti újabban tetoválja magát. Magát és a lakást. Négy év után is maradt még bennem egy szemernyi jóhiszeműség meg naivitás- hajlamos vagyok még néha elhinni, hogy ha leteszem Őket aludni, aludni fognak. Az alábbi remekmű is egy ilyen "alvás" alatt született:

Ez rendben van. Mondjuk, hogy rendben van, fő a nyugalom...Viszont mikor a frissen mosott lepedőn megjelenik egy komplett autópályarajz, örökíróval, zöld füves területek kisatírozva zsírceruzával, na akkor jön a nagy, mély levegő...Nem, nem jön ki. Se kold eksönnel, se vinterszpringultraaromaterapival...lett egy szép vintéjdzs autópályás Gosti dizájner-lepedőnk...
Szoktak ám együtt is rajzolni. Gosti már egész pofás kis traktorokat tud. Illésnek annyira nincs ínyére az efféle alkotótevékenység. Inkább csak megadja magát a rázúduló artisztikus információáradatnak...

S még mindig a rajzolás témánál maradva: Illés egyik 

kedves zugtápláléka a zsírceruza. Néha rajtakapom  

a rágcsáláson és kiköpetem vele, vagy ha 

 összeszorítja a fogait akkor valahogy kihalászom.

  Volt szerencsém már találni a lakásban félig vagy 

 részben elfogyasztott, megcsócsált "példányokat"...

Illést némileg lassabban sikerül "rászocializálnunk" az emberszerű étkezésre, mint anno Gostit. Pedig az igyekezet megvan. Valahogy hidegen hagyja a szépen evés gondolata. Kikéri a maga kis evőeszközét úgy ahogy kell, aztán elkezdődik a krümlipürémasszírozás (nagyjából minden beborítható felületre), leveslötykölés...mikor pl. ez utóbbi tevékenységét végképp megunom és elkobzom tőle a kanalat s én magam kezdem etetni, ő is rásegít kézzel; nagy műgonddal kihalássza a répácskákat, tésztácskákat; volt, hogy mire befejeztük az evést, úgy ki voltak ázva a kezei, mintha legalább egy órát a kádban gubbasztott volna..
Most aranyosan alszanak. Kaptak ma egy cseh mesét, két medvéről szól, akik állandóan buzerálják egymást. Gostinak nagyon bejön. Illésnek is nagyon bejönne, ha lennének benne 2 méternél magasabb, labdát pattogtató emberek...Itt az ideje, hogy én is menjek "aranyosan aludni", hogy holnap újult erővel mesélhessek gyerkőceimnek pingvinekről és koalákról...

Virágéknál... a világ... Meg a rántott béka.

2012.május 22.
Mostanában nem volt sok erőm írni. Most sincs de már legalább akaródzik. Nem tudom...tavaszi "sablonfáradtság" vagy az állandó “bébiőrzés”? Az utóbbi annyira intenzív, akciódús, hangos és embertpróbáló, hogy azt hiszem ennek a számlájára írhatom (remélem csak ideig-óráig tartó) “totális legyepáltságomat”. Nem mintha nem lennék Velük boldog és vidám, mert egyébként igen és nagyon; ennek bizonyítékául íme egy aktuális fotó, melyen engem az én első, saját két kezemmel készített, igazi és ehető kuglófom képvisel (balról jobbra: Ágoston, kuglóf, Illés).

Azóta, hogy utoljára írtam, többek között megbuktam kisállattartásból... Frissen vásárolt háziállataink kiugráltak az akváriumból (az első áldozatot Ágoston fedezte fel reggel oviba menet: “Anyaanyaanya,itt van a hal a nappaliban!”) A Hal vélhetőleg már az éjszakát a padlón töltötte... A másik is így nyúlt ki szegény...még nevük sem volt...Aztán vettem egy darab halat, aki -azon kívül, hogy képes volt hangosan ropogtatni a halkaját- szintén kiugrott de nagyobb testű lévén “zajt” csapott a vergődésével, úgyhogy még időben visszadobtam a helyére és letakartam egy versanyautós kifestővel. HALáláig különösebb problémák nélkül zajlottak békés, eseménytelen “halköznapjai”, mígnem elérte őt a végzet Ágoston személyében- felügyelet nélküli túltáplálás vetett véget gyenge életének... Illés így fogalmazta meg halunk halálát: “bedögölött”. (most eszembe jutott egy régi sztori... még alapiskolában rövid fogalmazást kellet írnunk a háziállatainkról. Én ezt írtam: “Sokat játszom a kutyámmal és a halaimmal”...szerintem minden itt kezdődött...) S ha már Illés szóba került... felfedeztem egy új tevékenységét: 2 kosárlabdát görget a földön és ezt mondogatja folyamatosan :”Hómembert építek”. Aztán az egyik labdát a másikra teszi és akkor van kész...egyszóval: hóemberépítés módszertana kipipálva. Nagy a csönd, most alszik. Elaludt a földön, gumicsizmában, egy Detroit-Miami kosármeccsen, 59- 73-as állásnál. Mielőtt bárki is azt hinné, hogy az a perverziónk, hogy a gyerekkel rajzfilmek helyett 4 évvel ezelőtti sportközvetítéseket nézetünk, mindenki megnyutatására közlöm: ő kéri, hogy a “labdábácsikat” tegyük be. Mikor aztán Ágoston megjön az oviból, elkezdődik a véget nem érő vita, hogy Maxikutya, Kisvakond vagy Shaquille O'Neal kerüljön-e a lejátszóba...

 

vs.

2010.június 1.
Hihetetlen de igaz: alszanak. Napközben(!) Ezek ,a néha hosszú percek, ideális esetben órák arra teremttettek, hogy a gyerekekhez hasonlóan én is “sunnyak” egy rövidet, vagy csak egyszerűen “semmitsecsináljak” egy kicsit. Annyira vártam már ezt az állapotot de most szabályosan unatkozom. Bezzeg mikor ébren vannak, millió egy tervem van, mit kéne és mit szeretnék csinálni ha végre aludnának. Kinn zuhogó eső, novemberi félhomály. Június elseje, gyermeknap van. Ma legfeljebb azoknak a lurkóknak szerveznek szabadtéri programot, akik “extrém időjárási feltételeket elviselő és túlélő olimpikonok” akarnak lenni majd nagykorukban. Mi minden esetre maradunk a kockavár-hurka,krumpli- hintaló-meleg szoba- kombináció mellett. Még mindig tart a nagy alvás... Kicsit betegesek is a héten, természetesen mind a ketten.  Olyan még véletlenül sincs, hogy csak az egyikük esik bele valami nyavalyába, egyedül. Már rájöttem: teljesen felesleges óvintézkedéseket tennem annak érdekében, hogy ne kapják el egymástól az elkaphatót. Gosti és Gömbölyű a legkörültekintőbb anyai óvatosságot is képes mesterien kijátszani (közös rágókahasználat, egymásra tüsszentés, kozmikus gyorsasággal elkövetett puszi...)
A gyerekszobából itt-ott kiszűrődik egy-egy köhhintés, Gömbölyű tüsszentett párat de egyébként békésen, kisimult ábrázattal szunyókálnak. Gyorsan elszaladok a lakás egy távolabbi pontjába tüsszenteni, mert felébreszteni azért mégsem akarom őket. Már az én torkom is reszel, mint a “ménkű”. Általában elfelejtek inni napközben, most viszont kifejezetten nagy örömmel döntöm magamba literszámra a meleg teát. Előbb, mikor bementem megnézni őket, Gosti cumi nélkül aludt. Most ugyanabban a pózban fekszik, csakhogy cumival a szájában. Paranormális tevékenység vagy tökélyre fejlesztett dudli-visszarakási képesség (gyakorlás ébren, gyakorlat alkalmazása álomban)? Egészen elpilledtem a teától. Meglehet, hogy bebújok kicsit az ágyba. Csak úgy ruhástól. Csak egy kicsit. Tényleg csak egy kicsit. Csak...csak...

Gosti és Gömbölyű avagy Mert annyi szuper nap van, hogy ez is egy olyan...

Emlékeztető: az alábbi bejegyzés "babákról" született, akik mára "nagyszabású kisfiúkká" cseperedtek.
Ágoston azóta már ekkora és ennyire örül a brokkolival megvadított Stefánia-szeletemnek:

Ezen a képen pedig Illés látható (tegnap), amint behúz egy kilazult csavart a kiságyán:

Szóval: A harmadik nap...

Gosti a szőnyegen játszik. Műanyag vonatsíneket illeszt egymáshoz. Közben azt mondogatja: “kutya-macska, kutya-macska...” Majd fapuskával lövöldöz (gondolom “kutya-macskákra”). Gömbölyű ma életében először evett “nem tejet”. Szóval ételt, ami nem tej. Répát főztem neki. Valami olyasmi arckifejezéssel ette, mintha szemrehányást tenne nekem, miért és mire vártam eddig. Miért kellett neki öt hónapig kizárólag anya-boci-és portejen élnie...
Gosti magyaráz. Elmeséli a folyamatot, hogyan mászott fel az ágyra és miként préselte át magát a lábaim alatt mint egy kis hernyó. Most csinálja harmadszor. Negyedszer. Vörös a feje (a préselődéstől, mert nincs erőm felemelni a lábam...), vigyorog, magyaráz. Mondanivalójának kb. 70 százalékat nem értem de kitűnően szórakozunk, beszélgetünk. Rá akar venni, hogy rajzoljak a papírra. Autót (miért nem lepődöm meg...ha a komplett földbolygót kicsi autórajzokkal dekorálnám ki, az se lenne elég... ) Mondom neki, hogy ide most nem. Ide most a mami ír. Kicsi pofákat rajzolok az ujjbegyeire. Most velük játszik. Már kicsit elmosódott a filc (csokit ettek az újdonsült ujjbarátok és mosakodtak). Pont mikor a legkényelmesebb pozícióba helyezem a porcikáimat, enyhe kakiszag kezdi belengeni a szobát. Gosti "alkotott". Mehetünk pelenkát cserélni, de jó...Az ő pelusa ráadásul elfogyott, szóval jobb híján Gömbölyűéből adok rá. Most ugyanakkora pelusban álmodik az öthónapos és kockavárazik a kétéves. Szemmel láthatólag egyiket sem zavarja a dolog... 
Meg kell néznem Gömbölyűt. Az előbb egy pillanatra megébredt. A konyhában aludt el babakocsiban. Sötétkék- majdnem fekete- simabársony hatású rugdalózó van rajtra. Olyan mint egy puha kis fantom. Vagy apró balett-táncos. Most megint nyögdécsel. Megyek, nehogy komoly bőgés legyen a dologból. Idetettem magam mellé az ágyra. "Lábazik". Nemrég fedezte fel, hogy nagyon nagy buli és kiváló időtöltés a kezünkkel megkeresni és elérni a lábfejünket. Nagyokat robbantgat közben és kedvesen mosolyog rám szivecskés cumija mögül. Gosti a másik oldalamon fekszik "Gömbölyű-pózban"; ő néhány fejlettségi szinttel bonyolultabb gyakorlatot mutat be: hanyatt fekve, két kezével egyszerre leveszi mindkét zokniját. Gömbölyű kicsit hány a nagy koncentrálástól; a sötétkék rugdalózónak mára ennyi volt...Néhány percen belül Gosti mezítláb egyensúlyoz egy papírdoboz tetején, szájában kis lufifújó pumpa. "Édes fiam, keresd meg a zoknidat, légyszíves." Míg Gömbölyű ismét sikeresen fülönhányja magát, Gosti a zoknija helyett az én papucsomat tornázza fel magára. Sokadik felszólításra sem hajlandó eleget tenni a kérésemnek. Mielőtt Gömbölyűt megtisztítanám, sikeresen megoldom a zokni ügyet: közösen megkeressük és megvárom, míg felhúzza a lábára. Az "Addig nem mehetsz vissza játszani, míg fel nem veszed..." most célravezetőnek bizonyult. Kisvártatva minden be van borítva pelenkákkal...tisztákkal, szerencsére...kenguru, kacsa, hal, betonkeverőautó, béka, labda...van rajtuk.
Gömbölyű ismét patyolattiszta, viszont nagyon feszereg, úgyhogy a vállamra veszem. Óh, jólvan...A következő mosásig a fekete pulcsimtól is búcsút veszek... 

Gosti és Gömbölyű, epizód II.: Egy hosszú nap Langschadl-éknál...

A második nap( ami nem az előzőhöz viszonyított második, csak a bejegyzések közt a második...)

Ismerős képpel indítunk: Gömbölyű üvölt. “Kicsit” nehéz eset, mióta a szokásos tejecskéjét már nem “mami-csomagolásból”, hanem cumisüvegből szerzi be: “level2“. Ilyen módszerrel sajnos többet meg tud inni (enni?) annélkül, hogy elfáradna a szopizásból származó munkától és gyönyörűségtől. Még mindig teli torokból üvölt. Kivételesen nem tudom megnyugtatni a plüss-zsiráffal sem. Nagyon komoly lehet a probléma: “Oúúúéééhhháááoooááá!!!!” Gosti ennyi idős korában így sírt: “Mmmmmáááá!!!” Most teáztatom Gömbölyűt. Teátrálisan köhhint kettőt-hármat, mintegy tudomásomra hozva, hogy miért tartott ennyi ideig feltárnom problémájának gyökerét.
Ágoston megtalálta és csócsálgatja a maradékot, amit ebédről hagyott szinte érintetlenül. Direkt kinn hagytam neki az asztalon, mert biztos voltam benne hogy még visszatér a "témára". Egyébként egy -viszonylag kihűlt állapotában is- igen pompás ételről van szó, a neve: sajtpuffancs (reszelt sajt, só, bors, tojás keverékéből golyócskákat formázunk,bepanírozzuk és kisütjük- jó,mert sütés közben nem “mászik ki” a panírból, mint a hagyományos kirántott sajt...mert az ki szokott...nekem legalábbis...) Gosti befejezte a táplálkozást és elvitte mesét nézni az egyik piros fülbevalómat, amit este meggondoltalanul egy olyan széken hagytam, ami még bőven “gyerekmagasság”, tehát amit le lehet róla pakolni, az onnan le is “pakolódik”.
- “Kérem szépen. Köszönöm. Hol a másik?”
Együtt keressük a fülbevaló párját. Gömbölyű sikítva üvölt. Megtaláljuk. Gömbölyűt hasra fektetem: széles vigyor, oroszlánböfik.
Most az a helyzet, hogy nagyon kell pisilnem...hülyén és hihetetlenül hangozhat de mihelyt az embernek gyereke lesz, ez a borzasztó egyszerűen kielégíthető szükséglet hirtelen egy bonyolult stratégiai útvesztőbe helyeződik. Nincs mese, menni kell. A gyerekeket gyorsan, egymástól elég távol, biztonságban elhelyezem. Gömbölyű: kiságy, Gosti: kanapé. Reménykedem, hogy sikerült lecsökkentenem a valószínűségét egy -a távollétemben végrehajtott- Gömbölyűn elkövetett szembenyomó-próbának, szájbanyúlkálásnak, kislabdával, orrcseppes üveggel való megdobálásnak. És visszaértem...mindenki ép és egészséges...
Közben eljött az este is. Az alanyok eléggé felturbózott állapotban vannak. Bizonyára túl egyszerű lenne az élet, ha nappal szépen fokozatosan elfáradnának, aztán aranyosan álomra hajtanák a kis fejüket és aluszkálnának reggelig. Itt most az elmúlt fél órában kábé minden volt a tömegbőgéstől kezdve a földön fetrengésig...Úgy döntöttem, beiktatok egy fürdetést (tudvalevő, hogy a kádban való mártózás hatására a legnagyobb hisztiből is képesek kilábalni).

 Gosti már viszonylag higgadt állapotban mesézik, Gömbölyű még dobálja magát- őt viszem, Ágostont meg bizonyosan nem falja fel a kosz, ha ma kihagyja az áztatást.
Már egyáltalán nem bánom, hogy kicsi a fürdőszobánk. Ugyanis ha a közepén állok, nagyjából kéz- és lábtávolságra vannak a legfontosabb dolgok. Mit jelent ez a gyakorlatban: Gömbölyű a mosógép tetején fekszik felfújhatós szélű babapelenkázó-gumipléd-bigyón, (van ennek egyáltalán hivatalos neve?) a jobb lábammal támasztom, nehogy “leugorjon”, (egy öthónaposnál ez még erős kifejezés, ezért az idézőjel) közben kezet mosok és kidugom a fejem az ajtón, hogy meglessem a gyanúsan csendben lévő Gostit, nem tesz-e épp kárt magában és/vagy a lakásban. Szerencsére nem. A kedvenc része megy épp a magyar népmesékből :” Mert tudod-e farkas: ha rágsz engem az nekem is fáj, s neked is fájni fog a fogad de mondok én valamit: itt ez a gödör, állj bele s tátsd ki a szádat és én beleugrom...” Gosti hatalmasakat nevet, amint a farkas a gödörben állva még szét is feszíti mancsaival a saját pofáját, hogy a kövér birka könnyebben beléugorhasson...Persze a dagadt juh jól kitol vele.Borzasztó, hogy szegény farkas ebben a mesében is totálisan pórul jár...mindig neki jut a balek-szerep: megverik, megnyúzzák, megrágcsálják, köveket varrnak a hasába, felöklelik, becsapják, (főleg a róka...ő többször is) éhezik, fázik, sovány, kopott...Végeztünk a fürdéssel, Ágoston elaludt a TV előtt...lehet, hogy végül mégis sikerült gatyába ráznunk ezt a félresikerültnek induló napot?

Gosti és Gömbölyű (egy mami feljegyzései avagy Lenyomat az utókornak Édeseim,milyenek voltatok tojáshéjjal a....)

Nos, ez a néhány feljegyzés avagy szösszenet jócskán a “tegnapban” született (már ha “jócskán tegnapnak” lehet nevezni a nagyjából két évvel ezelőtti állapotokat), mintegy lenyomatként “kisgyermekes” hétköznapjaimról, ahová hirtelen és annál nagyobb meglepődéssel csöppentem. Mielőtt én magam is anya lettem, bevallom, a “Mamik” világát meglehetősen eseménytelennek, egysíkúnak és dögnehéznek láttam külső szemlélőként...plusz olyan fogalmakkal tarkítva mint szeretet, gondoskodás,törődés,”ésatöbbiek”... Mikor azonban én is csatlakoztam a “Mamik bolygójához”, rádöbbentem, hogy sokkal de sokkal több dolog történik az emberrel, mint amennyit azelőtt “bébietlenül” és külső szemlélőként el tudott (feltéve ha el akart) képzelni erről a világról...és hogy mennyi csoda rejlik az apró részletekben, azt remélem sikerül valamelyest érzékeltetnem az alább leírtakban...ha meg nem, akkor legalább magamnak szereztem néhány kellemes pillanatot, egy “jólakott óvodás mosolyával” konstatálva azt, hogy igen, ilyen is van...Szóval:



Az első nap (mikor a kis kockás füzetbe elkezdtem felírogatni ilyeneket, hogy “az első nap”, stb.)

A kisebbik alszik. A nagyobbik egy, Bizonyos lila csokitehenes műanyag hátizsákkal a hátán fel-alá futkos a lakásban. Azt mondja, iskolás. Leveti a hátizsákot; szerintem meg van győződve róla, hogy nem veszem észre, mire készül... Kislisszan a folyosóra, kinyitja a bejárati ajtót és már az udvaron is van. Komolyan mondom, egy pillanat műve az egész. Fénysebességű édesanyuka legyen a talpán, aki egy ilyen merényletet meg tud hiúsítani. Magyarázok neki (mert azt is kell...sokszor kell...) : “Igen,tudom. Szegény motorocska megázik de ne félj, nem lesz semmi baja. Most bemegyünk, jó?” (természetesen nem jó...) “Nem, nem lehet most homokozni. Nézd meg, minden tiszta sár “ Gosti úgy néz rám, mintha értene sőt egyetértene. A következő pillanatban rá kell döbbennem, hogy a mondat csak félig igaz - ugyanis igen, érti, hogy mit szeretnék de cseppet sem ért egyet a tényállással, miszerint velem kellene jönnie, vissza a lakásba. Kis, papucsos lába már merítkezik is a leggyorsabban elérhető koszos esőtócsában. Hát, mit mondjak, nem vagyok boldog...zoknicsere (le a csíkos, fel a varjús...vagy milyen madár ez...) Közben felkelt Gömbölyű is. Szörcsög az orra, nehezen lélegzik, kínlódik. Ami következik: orrszívatás cuppantós szerkezettel, maradék eltávolítása fülpucolóval. A folyamat első gyermeknél “zöld horror”, másodiknál hideg rutin...
- “Cumit atajot! “ (ford.: Cumit akarok. cumi = dudli, nyugtatás céljából szájba helyezendő műanyag nyüstölnivaló, szájdugó ) Ami épp történik: Ágoston (ez Gosti polgári neve) meglátta a kis Gömbölyű (nevezzük nevén a gyereket: Langschadl Illés) cumiját és eszébe jutott, hogy ugyan neki miért miért nincs épp a szájában a sajátja és vajon hol leledzhet tulajdonképpen? Üti az asztalt, bőg. Nem tudom, hol a cumi. Most a bejárati ajtót üti. A biztonság kedvéért bezárom (no nem a gyereket, csak az ajtót) nehogy véletlenül megismétlődjön a tócsás- vagy valami ahhoz hasonló sztori. Szóval ott tartunk, hogy már Gömbölyű is bőg. Neki bezzeg nem kell dudli, hiába kínálgatom; bedugaszolt szájjal biztos nehéz is lenne ilyen hangerővel üvölteni. Miközben keresem Gostinak a céltárgyat, énekelni kezdek, hogy ne legyek ideges és ne kiabáljak. Megvan. Ágoston lehiggad, lassan csillapodni látszanak a kedélyek. Befészkelődünk a kanapéra. Már Gömbölyű sem bőg.
“Gostika, légyszíves, ne harapdáld a pulóverem.”
Hátán újra a lila, műanyag hátizsák, szemén sárga napszemüveg, szája szélén, ujjai között a pulóveremről begyűjtött narancssárga-bézs szöszök. Az imént derült ki, hogy már egy kézzel is rá tudom adni a hátizsákot meg a szemüveget, miközben Gömbölyű az ölemben ül és fognom kell, mert direkt csúszik lefelé.
Ágoston : “Mesét atajot.”
Én: “Oké. De: szeretnék mesét,jó?”
Ágoston: “Jó.”
Bár Gosti már felkapcsolta a TV-t  de egyelőre csak “hangyázás” van, be kell üzemelnem a lejátszót. “S a szegény ember ma is gazdagon él, ha csak a kicsiny diót el nem vesztette azóta (...) Szerencséd, hogy anyámasszonynak szólítottál, különben a sasokkal tépettelek volna szét (...) Rázd meg magad, te berbécs...” Magyar népmesék forevör...Nappal és éjjel...és éjjel és nappal...

Nos, kezdetnek azt hiszem egyelőre ennyi... Még van egy-két adag "bébikorszak-dokumentum"(2010), amiket folyamatosan "dolgozok be" ide A Kockás Füzetből és mivel a napokban ismét elkezdtem "Őket jegyzetelni", "aktuáliskodom" is majd, miszerint pl. Illéskét éjszakai kosármeccs-nézés gyógyítja ki a hörghurutból... és hasonló történetek...