Baribéka Zölgyepen

Van ebben az őszben valami. Van abban valami, hogy mindig akkor írok, ha már nagyon legyepálva érzem magam. Lehet, hogy utoljára februárban éreztem magam nagyon legyepálva? Biztos nem. Azóta is sokszor. Verekedő gyerekektől. A fürdőszobában spontán és a tudtom nélkül berendezett hajszalontól (hajra felvitt anyagok: hónaljdezodor, lábkrém, hajfixáló hab, arclemosó). Autóban ordibálástól, hangos énekléstől (egy kivétellel, mikor útitársunk Mangó, a levéltetű színű rovar volt, aki 20 kilométeren át lefoglalta a fiúkat. Míg el nem veszett...) A gyerekszobában honoló brutális, ordenáré, szemétdomb-bordeltől. Kevésbé erős idegzetűek a blogbejegyzés olvasását a következő "bifór-after-fotók" tenyérrel való letakarása után folytassák: 

Ha jobban meggondolom, július akárhányadikán sem lehetett minden tökéletes, mert ilyesmik futottak át az agyamon: "Baribéka Zölgyepen...akár a kedvenc örmény focistám is lehetne, akinek megfelelő mennyiségű szotyi és ropi kíséretében önkívületi állapotban szurkolnék estéről estére, mert ugye vébé van, meg foci van, meg nyár van, meg önkívület van, csak örmények nincsenek (mármint per pillanat focistaként Brazilhonban) meg nincsen megfelelő mennyiségű szotyim és ropim sem, Baribéka meg biztos valahol a Bahamákon szürcsöli a bladimérijét... Egyébként is: szotyi, ropi meg foci nélkül is bégtem vagyis bőgtem az utóbbi időben eleget ingoványos anyai szívem, óvodától búcsúzó Ágoston gyerekem és Zengő ABC-t recitáló Illés ürügyén. Erre edződni kell. Ez kemény műfaj. Hiába mondogattam magamnak a "...könnyes szemmel visszanézünk kedves óvódánkra..." meg a "...harangvirág, pipacs, rózsa..." közben, hogy: "Ugyan már, ezen nem fogunk sírni, ne már, kibírjuk, ne is figyeljodasenkisebőg"- nem-si-ke-rült-gyen-gusz-va-gyok! Bedurrantak a könnycsatornák. Óhatatlanul. Ettől már nem tudok szabadulni, ez a mamisággal jár: rezgő kocsonyaszerű leszek ilyen helyeken. Nem is olyan sok évvel ezelőtt én ilyen szituációkban még röhögtem magamban belülről. Másokon ("Te jó ég. Ez csak egy ovis ballagás. Mit kell rajta bőgni? Nem az űrbe lövik fel őket 70 évre, csak iskolába mennek!") Aztán megszülettek a fiaim és püff neki: Üdv, Kocsonyamami! "Aranyalma ághegyen, Bari bég a zöld gyepen, Cirmos cica egerész, Csengős csikó heverész..." Ééééés Baribééka ügyesen cselez, már a tizenhatoson belül éééés céloz, lőő ééés góóóóóóóóóóól góóóóól!!! Mindig betalál... Mikor "Dongó darázs döngicsél, Esik eső, fúj a szél..."-el facsargatják a lelkemet, bezzeg nem jut eszembe Illés tejfürdőzése (kb. 1 liter tejet locsolt ki a konyha közepén- csak önteni akart magának- majdnem rosszul lettem). Ezúton üzenem minden anyukának, ha tökéletes fürdőszobai játékot szeretnének gyermeküknek, vásároljanak gumikesztyűt. Méret és szín nem számít. Az enyémek kb. másfél hónapja nyüstölnek egy párat (teljesen jó, mindenkinek jut 1-1). Igaz, be kell szereznem egy újat: Ágoston a sajátját tegnap belehajította a WC-be."

Éjszaka van. Negyed egy körül. Szeptember másodikát írunk. Reggel nagyon nehéz lesz felkelni. Tudom. Hétköznapokon, amikor időre kelünk, be vannak bábozódva. Olyan puhán, aranyosan és mélyen alszanak, mikor keltjük őket. Hétvégéken már hét előtt az ágyunknál állnak: "Ma van ovi?" Szinte alig hangzik el a "Nincs"- válasz, már kezdődik a vagdalózás, harc, mesekövetelés, panaszáradat ("Anyu, az elektromember becsukta a kezem az ajtóba!"és hasonlók). Reggel megint valami új kezdődik. Kíváncsi vagyok és izgatott. Mert nemsokára Ágoston már maga is el tudja majd olvasni Baribéka leveleit a Bahamákról...

Kicsiny februári őszutó

Régen írtam. Vadul élünk. Még a mintaszerű őszi levélgyűjtésünkről se számoltam be. Pedig olyan is volt ám. Olyan igazi "kreatív mama blogra" való, fázisfotós, a gumicsizma felhúzásától a vidáman és harmonikusan összegyűjtött őszi terményekből készült leveles-bogyós-ragasztós kreatúrákig. Bizony. Fogtuk a legújrahasznosítottabb alapanyagokból készült kis papírtáskánkat (hogy abszolút stílusosak legyünk), nagyot sétáltunk, közben felsoroltuk, milyen fákat, bokrokat látunk, melyiknek milyen a termése; a Nagy Növényhatározó szakszókincsét a "kakifa" terminussal bővítettük (a kakifa magas, lombos, termése kicsi csokros lelógó micsodákból áll, közepükön maggal). Hazatérve A4-es lapokat, ragasztót készítettünk elő és egy nagy asztalon szétterítettük a terményeket, leveleket (mint ahogy az a nagy könyvben és az "ügyes baba, ügyes mama" címszó alatt meg van írva).
Képes bizonyíték:

Az, hogy nálunk semmi sem mehet végbe ennyire mintaszerűen, ebben az esetben is borítékolható volt; az alkotói folyamat ugyanis a következőképpen zajlott:
1. Terményképek készítése;
2. Ujjpercek diszkrét díszítgetése ragasztóval;
3.  Ragasztó szétkenése egyre nagyobb felületen;
4. Kis bogyók ragasztóba keverése (ez lett az "ellenszer"...valamire, amit biztosan értenék, ha több mesét néznék);
5. Platángolyók fülre akasztása;
6. Platángolyók lenyirkálása a szárról, gurigázás;
7. lenyirkált platángolyó mint teniszlabda, fa kard mint teniszütő;
A hármas, négyes, s különösen a hetes pontoknál kénytelen voltam közbelépni, hogy nagyjából épségben maradjon a lakás, meg mi is...
Ha már szót ejtettem a kakifáról, egy idevágó szösszenet:
Ágoston a WC-n ül, énekel (kb. este fél tíz magasságában):
Gosti: a gútai lipiseeeen-laposooon.... (a kis lokálpatrióta)
Én: Ágostonka, ha kakiltál, menj már légyszi aludni!
Gosti: ...kérlek Bözsii, angyaloooom, vedd fel az ééén szalagoooos kalapoom!
Ha a WC-n épp nem énekel, akkor autózik, könyvet lapozgat vagy a logopédián tanult hal-ember-medve arcokat gyakorolja. Egyébként a vécézést mindketten fölöslegesen elpazarolt időnek tartják. Sokszor, mikor már látványosan tekeregnek és lambadáznak játék közben, amik a pisiinger egyértelmű jelei, utasítani kell őket, hogy menjenek már. Ágoston múltkor azzal akart meggyőzni arról, hogy a pisilés egy teljesen felesleges tevékenység, hogy például a kalózok sohasem pisilnek. Mondom, dehogynem. Honnan veszed, hogy nem? Azt mondja, a mesékben sose mennek el pisilni. Végül sikerült meggyőznöm arról, hogy a kalózok is pisilnek (máskülönben szétrepedne a húgyhólyagjuk), csak azt abban a kalózokra jutó kis meseidőben nem mutatják, mert fontosabb dolgok is történnek annál, hogy vécére mennek.
A kalózok nem járnak vécére, Superman pedig nem hord alsótrikót, ezért Illés úgy érzi, neki sem kell. Mikor Superman épp nem annyira szuper, akkor kisebbik gyerekem ilyen kijelentésekkel lep meg: "Anya, hibáztam, mikor múltkor azt mondtam, Superman akarok lenni a jelmezbálban. Csinálj nekem inkább kókuszdiójelmezt. " Ágostonnak múltkor nem jutott eszébe a "Superman"- név, a következő leírásból kellett kikövetkeztetnem, hogy kire gondol: "Nem olyan sovány, mint a piros pókember, télikabátban jár, pajzsa van és valahol van rajta egy csillag."
Decemberben volt Apa szülinapja. Illés felvetette, hogy vehetnénk neki Batman-kosztümöt. Hangosan felnevettem, mert elképzeltem a szülinapos Apát, amint Batman-nek öltözve vágja fel a tortáját. Illés nem nevetett. Sőt: felháborodott. "Anya, ez nem röhögséges, hanem durva." Ő igazán komolyan vette ezt a jelmez-ötletet, ezek után majd tapintatosabb leszek...
Ami a Batman-kosztümbe öltözött Apánál is durvább, az az, hogy Illés szinte minden nap kitalál valami olyasmit, amin vigasztalhatatlanul bőghet sok hosszú percen át. Kedvenc "bőgőtémái": "Miért ma kellett zuhanyoznom? Holnap akartam. Miért nem cserélhettem ágyat Gostival? Miért Gosti öltözött fel hamarabb pizsamába? Miért kellett pizsamába öltöznöm? Ruhában akarok aludni. Miért nem a Kóró és a kismadarat mesélted?" Plusz ezekhez jönnek boldogításul Ágoston dacos mondatkazdései: "Oké, rendben de csak akkor csinálom meg, ha..., Csak akkor vagyok hajlandó..., Nincs kedvem. Akkor se, ha..., Semmiképpen se, akkor se ha..." Ennek jegyében telnek a reggeleink, nappalaink, estéink. Soha, semmi sem egyszerű, könnyű, kézenfekvő, nyugalmas. De jól ki van ez találva, mert mindenért kárpótolnak; olyankor mikor "boldog éjszakát" kívánnak, mikor a triceratopszot citeratropsznak nevezik, mikor végigkacagják a szokásos esti Dióember-mesét, aki szilvalábával egy mogyoró-porszemet gurigázott; mikor vasárnap reggel saját énekelt költeménnyel ébresztenek: "Én vagyok a szája a tirexnek!" Na és a mai "gumicukor- tortának" nevezett játéktorony-torta anyának: megfizethetetlen...Ugyan ehetetlen de a legfinomabb!