Álomméz

Este fél tízkor még a legósdobozban ül biciklis bukósisakban? Kenj álommézet a szemére! Alvás helyett tűzoltóautót épít fotelpárnákból? Kenj álommézet a szemére! Zsörtölődtem, csikorgattam a fogam, fenyegetőztem, aranyos voltam, szigorú, kemény mamiarcot vágtam: semmi sem segített...mihelyt kihúztam a lábam a szobából, megkezdődött az "álommanó szabotázs-akció"... és akkor: eszembe jutott a MESE! Nem, tévedés ne essék, nem meséltem nekik (este fél tízkor az már nem dukál...kemény mamiarc...)Hirtelen bevillant az agyamba Móra Ferenc, A nyughatatlan méhecske című "opusza", (délután olvastuk-vagyis Ágostonnak próbáltam olvasni, miközben Illés minden lehető eszközzel próbálta ezt megakadályozni) melyben egy méhecske folyton kiszökdös a kaptárból a téli alvásidő alatt és álommézet kennek az öreg méhek a szemére, hogy végre már "beálmosodjon" egy kicsit. Na, a szóban forgó méhecskére ez csak ideig-óráig hatott, az én méhecskéim viszont csodálatosan ráharaptak a "Gyertek, összeszedjük a legókat aztán bekenem álommézzel a szemeteket"-csalira. Fejecskék a "mohapárnára", "virágszirompaplan" nyakig felhúz, egy kis simogatás a szemekre és a vadmotoros-autós-tűzoltós-száguldozókból pillanatok alatt szelíd, "ágy-kaptárkában" szuszogó méhecskék lettek...Irigykedem...Vágyakozom...Vissza...A romlatlan, tiszta, őszinte...mesevilágba...