...egy kép címe, amit Illéske rajzolt a bátyjáról és magáról. Így nevezte: Öcsi és Ágacska. Valami hasonló volt, mint az alábbi kép, ami Illés idei kis Betlehem- kompozíciója (az eredeti Öcsi és Ágacskát olyan gondosan archiváltam, hogy nincs meg...)
Írok. A kombinatorika visszacsalogatott a blogomhoz. Illetve visszaűzött inkább. Annál, hogy 10 férfi és 16 nő hányféleképpen állhat sorba, meg hogy hányszor és hányféleképpen foghatok kezet, meg koccinthatok, hogyha hányfajta gombócot választok a mennyiből, sokkal jobban érdekel, hogy milyen erősen kell rányomnom a csokinyalókám szélét a matek jegyzetre, hogy nyomot hagyjon. A papíron keletkezett csokicsík látványa gyönyörködtet. A permutáció sajnos nem. Szombaton vizsgázom és ahelyett, hogy tanulnék, hisztérikusan keresem a pótcselekvéseket. A karácsonyfáról már sikerült lezabálnom szinte az összes maradék édességet (a gyerekek ma még találtak pár szaloncukrot, amit egy pléhpohárba "szüreteltek"). Azokat a nem szép mézeskalácsokat is bekonzumáltam, amiket kenőkéssel díszítettem. Kétszer robbant rám a nejlonzacskóból a tojáshab, akkor úgy döntöttem, hogy átállunk szépen arra a módszerre, ami a zsíroskenyérnél is kiválóan beválik már évszázadok óta. A gyerekek is örültek, mert ők szórhatták rá a megkent mézesekre a cukordíszt. Szóval a matematika. Ágostont érdekli. Már most máshogy áll rá a kisagya, mint az enyém. Tudom és örülök. Időközben másodikos lett. Azonkívül, hogy böfögve ki tudja mondani, hogy szatelittányér és olyan megállapításokat tesz, hogy az űrlények kisbetűvel írják a nevüket és temérdek, minimum 7-8 perces "ez itt a házunk"- videóval tömi tele a telefonom, vagy olyan kérdésekkel traktál, mint: "Anya, megmutassam neked a zongorán az összes H-t?" vagy "Anya, van olyan ember, akinek postás a testvére?" és sokszor megátalkodottan galádul viselkedik, mindezeken kívül nagyon sok értelmes és csodálatos dolgot tanult, sajátított el és csinált az elmúlt időszakban. Hogy az alábbi párbeszéd melyik kategóriába tartozik, nem tudom, mindenesetre nagyon szofisztikált:
Ágoston: Illés, a te cipőd milyen?
Illés: Kötős.
Ágoston: Az enyém kötetlen.
Véget ért a "betűbámulás" korszak is. Ágoston folyékonyan olvas. Tavaly ilyenkor még mindenre rácsodálkozott, aminek a betűkhöz valamiféle köze volt. Még evés közben is bármi olvasható után pásztázta a szeme az asztalt: a tejesdoboz, a kecsapos üveg, az üdítős flakon vizuális élmények egész palettáját vonultatták fel, amikre mereven szegezte a tekintetét, hogy kirajzolódjon valami ismerős vagy új szócsoda.
"Nagyon jó olvasni. Olyan, mintha magunknak mesélnénk"- mondta őszinte örömmel, mikor megtörtént a nagy felfedezés.
A szavak kínálta lehetőségeket játékok formájában is kihasználhatjuk már (bizonyos szinten...)Ha szóláncot játszunk (általában az utazásról vonjuk el vele a figyelmünket), Ágoston már alig várja az "n" betűt, hogy előrukkolhasson a "narrátor"- ral. Illéske már viszonylag fejlődőképes a játékot illetően... viszonylag:
Illés: Mondhatok "pa" betűre?Én : Mondjál.
Illés: Patkány.
Én: Illéske, "r" betűre keresünk állatot.
Illés: Röfi.
Én: A röfi az nem jó.
Illés: Jó. Akkor poca.
A társasjátékok jók. Addig, míg Ágoston áll nyerésre. Aztán előbb- utóbb beüt a "ménkű"... A panaszkodós kiabálástól és szőnyegkaparástól a bútorborogatásig már volt itt mindenféle attrakció. Szeretek vele társasjátékozni de inkább azt szeretem, ha mondjuk zenél, vagy fest. Igen. Inkább fessen...
Lenne még mit írnom bőven de még most is trécselnek az ágyban. A karácsonyi "későn kelek- későn fekszem" típusú bagoly- életmódról muszáj lesz visszaakklimatizálódnunk (ez a szó leírva ijesztő) a normális kerékvágásba.
A végére még néhány gyöngyszem az "Illés kérdez" rovathoz (no, ha lenne olyan):
"A mókusnak van háta?"
"Anya, a harmincöt éves nők súlyosak?"
Hamarosan újra "lejegyzek", hiszen tavalyelőtt szeptember óta sokminden történt velünk és Piroskáról, a darakóros halról, a ló agyhullámairól, a hóemberünkről és a habkakasról sem meséltem még...
