Nos, ez a néhány feljegyzés avagy szösszenet jócskán a “tegnapban” született (már ha “jócskán tegnapnak” lehet nevezni a nagyjából két évvel ezelőtti állapotokat), mintegy lenyomatként “kisgyermekes” hétköznapjaimról, ahová hirtelen és annál nagyobb meglepődéssel csöppentem. Mielőtt én magam is anya lettem, bevallom, a “Mamik” világát meglehetősen eseménytelennek, egysíkúnak és dögnehéznek láttam külső szemlélőként...plusz olyan fogalmakkal tarkítva mint szeretet, gondoskodás,törődés,”ésatöbbiek”... Mikor azonban én is csatlakoztam a “Mamik bolygójához”, rádöbbentem, hogy sokkal de sokkal több dolog történik az emberrel, mint amennyit azelőtt “bébietlenül” és külső szemlélőként el tudott (feltéve ha el akart) képzelni erről a világról...és hogy mennyi csoda rejlik az apró részletekben, azt remélem sikerül valamelyest érzékeltetnem az alább leírtakban...ha meg nem, akkor legalább magamnak szereztem néhány kellemes pillanatot, egy “jólakott óvodás mosolyával” konstatálva azt, hogy igen, ilyen is van...Szóval:
Az első nap (mikor a kis kockás füzetbe elkezdtem felírogatni ilyeneket, hogy “az első nap”, stb.)
A kisebbik alszik. A nagyobbik egy, Bizonyos lila csokitehenes műanyag hátizsákkal a hátán fel-alá futkos a lakásban. Azt mondja, iskolás. Leveti a hátizsákot; szerintem meg van győződve róla, hogy nem veszem észre, mire készül... Kislisszan a folyosóra, kinyitja a bejárati ajtót és már az udvaron is van. Komolyan mondom, egy pillanat műve az egész. Fénysebességű édesanyuka legyen a talpán, aki egy ilyen merényletet meg tud hiúsítani. Magyarázok neki (mert azt is kell...sokszor kell...) : “Igen,tudom. Szegény motorocska megázik de ne félj, nem lesz semmi baja. Most bemegyünk, jó?” (természetesen nem jó...) “Nem, nem lehet most homokozni. Nézd meg, minden tiszta sár “ Gosti úgy néz rám, mintha értene sőt egyetértene. A következő pillanatban rá kell döbbennem, hogy a mondat csak félig igaz - ugyanis igen, érti, hogy mit szeretnék de cseppet sem ért egyet a tényállással, miszerint velem kellene jönnie, vissza a lakásba. Kis, papucsos lába már merítkezik is a leggyorsabban elérhető koszos esőtócsában. Hát, mit mondjak, nem vagyok boldog...zoknicsere (le a csíkos, fel a varjús...vagy milyen madár ez...) Közben felkelt Gömbölyű is. Szörcsög az orra, nehezen lélegzik, kínlódik. Ami következik: orrszívatás cuppantós szerkezettel, maradék eltávolítása fülpucolóval. A folyamat első gyermeknél “zöld horror”, másodiknál hideg rutin...
- “Cumit atajot! “ (ford.: Cumit akarok. cumi = dudli, nyugtatás céljából szájba helyezendő műanyag nyüstölnivaló, szájdugó ) Ami épp történik: Ágoston (ez Gosti polgári neve) meglátta a kis Gömbölyű (nevezzük nevén a gyereket: Langschadl Illés) cumiját és eszébe jutott, hogy ugyan neki miért miért nincs épp a szájában a sajátja és vajon hol leledzhet tulajdonképpen? Üti az asztalt, bőg. Nem tudom, hol a cumi. Most a bejárati ajtót üti. A biztonság kedvéért bezárom (no nem a gyereket, csak az ajtót) nehogy véletlenül megismétlődjön a tócsás- vagy valami ahhoz hasonló sztori. Szóval ott tartunk, hogy már Gömbölyű is bőg. Neki bezzeg nem kell dudli, hiába kínálgatom; bedugaszolt szájjal biztos nehéz is lenne ilyen hangerővel üvölteni. Miközben keresem Gostinak a céltárgyat, énekelni kezdek, hogy ne legyek ideges és ne kiabáljak. Megvan. Ágoston lehiggad, lassan csillapodni látszanak a kedélyek. Befészkelődünk a kanapéra. Már Gömbölyű sem bőg.
“Gostika, légyszíves, ne harapdáld a pulóverem.”
Hátán újra a lila, műanyag hátizsák, szemén sárga napszemüveg, szája szélén, ujjai között a pulóveremről begyűjtött narancssárga-bézs szöszök. Az imént derült ki, hogy már egy kézzel is rá tudom adni a hátizsákot meg a szemüveget, miközben Gömbölyű az ölemben ül és fognom kell, mert direkt csúszik lefelé.
Ágoston : “Mesét atajot.”
Én: “Oké. De: szeretnék mesét,jó?”
Ágoston: “Jó.”
Bár Gosti már felkapcsolta a TV-t de egyelőre csak “hangyázás” van, be kell üzemelnem a lejátszót. “S a szegény ember ma is gazdagon él, ha csak a kicsiny diót el nem vesztette azóta (...) Szerencséd, hogy anyámasszonynak szólítottál, különben a sasokkal tépettelek volna szét (...) Rázd meg magad, te berbécs...” Magyar népmesék forevör...Nappal és éjjel...és éjjel és nappal...
Nos, kezdetnek azt hiszem egyelőre ennyi... Még van egy-két adag "bébikorszak-dokumentum"(2010), amiket folyamatosan "dolgozok be" ide A Kockás Füzetből és mivel a napokban ismét elkezdtem "Őket jegyzetelni", "aktuáliskodom" is majd, miszerint pl. Illéskét éjszakai kosármeccs-nézés gyógyítja ki a hörghurutból... és hasonló történetek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése