"Majd a maci, a macimangó..."

Ki az az elvetemült, aki vasárnap reggel fél hétnél tovább akar aludni? Kinek jut eszébe ilyen égbekiáltó gaztettet véghezvinni? (Legalábbis megpróbálni véghezvinni...) Hát például nekem. Szerencsére van két édes, aranyos gyerekem, akik megakadályozzák, hogy meggondolatlanul hosszú alvást produkáljak, mondjuk nyolcig vagy ne adj' Isten: kilencig! Borzasztó lenne... Bele se merek gondolni... Végtelenül szórakoztató és üdítő például arra ébredni, hogy valaki, azaz valakik egy egész doboz "aprólegót" hintenek szét a gyerekszobában (elég magasról ahhoz, hogy a hang hatására az ember fia és lánya rakétaként lőjön ki saját ágyából beazonosítani a zajt). Számtalanszor megtörténik az is, hogy az én privát álmom ilyen és ehhez hasonló párbeszédekkel szövődik össze és folytatódik ébredéssel: "Illés, akkor te lapátfülű róka leszel. - Nem, oroszlán. - Nem lehetsz oroszlán. Neked kell lenned a lapátfülű rókának, mert én leszek az oroszlán, aki majd téged elkap, jó?" Kell mondanom, hogy nem, nem volt jó és nyerítős verekedésbe fulladt a szafari?
 Ágostonom ma (is) nótafa- és poétahangulatban volt. A fenti cím egy véget érni sehogysem akaró, egész délelőtt skandált eposz töredéke. Minden be lett "mangósítva": "Majd a csacsi, a csacsimangó, majd a paci, a pacimangó..." és "mangó" utótaggal lett rímbe szedve az összes kétszótagú berendezési tárgy, fogalom, illat, érzés, indulatszó... A költészetnél maradva, hadd idézzem kedvenc Ágoston- négysorosomat:
Parton vannak a kagylók,
Várnak rájuk a "csupratykók".
A versenypálya szép tiszta,
Ragyog rajta a sok autó.

Sokszor megtörténik, hogy elkezdek egy versikét, mondókát, félbehagyom és ők folytatják; rakodás közben szavalom: Egyszer volt egy ember, szakálla volt kender... Illés kitoldja:.." fején volt egy sisak, ő volt a tűzoltó! Áháháháhá" (ez is benne volt, szó szerint). Találtam is Illésről egy ilyen "a Nyugat első nemzedéke"-képet:

...és egy középkori trubadúrt:

Sírtam is. Illés eltörte a hegedűgyantámat. A szemem láttára vágta földhöz. Nem azért csipegettem és porszívóztam zokogva a ragadós darabkákat, mert akkora érvágás egy újat venni; az egész heti fáradtságomat és indulatomat oltottam az eltört gyanta siratásába. Ágoston és Illés egy szétdobált zoknikupacból nézték végig dermedten az akciómat; a gondolat, hogy még az összepárosítatlan zoknikból álló borzasztó halmazt is össze kell velük szedetnem, (ami persze nem csak úgy megy, hogy "Na, most már szedjétek össze" és ők összeszedik, hanem egy szörnyű tortúra...) még inkább növelte rezignáltságomat, szóval rendesen kibőgtem magam. A gyerekeim biztos tudják, hogy a sírás megszabadít a feszültségektől, tisztít; milyen rendesek, törődnek a lelki egészségemmel...
Ebben a dobozban pedig oroszlánt lehet behozni a lakásba:

... amúgy eredetileg vonatsínek meg kismozdonyok voltak benne, Ágoston a minap felvillanyozva hozza, mutatja rajta az utolsó, háromszögletű, egyértelműen oroszlános jelet: "Anya, hozhatunk be oroszlánt? Ebben a dobozban?" Hát, minden bizonnyal.
P.s.: Milyen jó, hogy a madarak olyan sokáig csicseregnek este, Illés kuncog álmában...