Egy szombat reggel: Ágoston és Illés oroszlánra vadásznak, színesceruzával (az a lámpa) a szájukban settenkednek ki a szobájukból; mielőtt egészben lenyelnék az "oroszlánlámpájukat", elveszem tőlük és szépen kérem őket, keressenek valami nagyobbat...mármint nem az oroszlánnál nagyobbat, hanem a lámpa-ceruzánál... Befutnak a kikapcsolt számítógéphez, elhelyezkednek a tök sötét képernyő előtt; Illés kezeli a billenytűzetet, Ágoston a változatlanul bekapcsolatlan, tök sötét képernyőt pásztázza a szemével, fellelhető medvenyomok után, nem kevés sikerrel, ugyanis azonnal találnak is. Visszarohannak "terepre" (nappali), ahol épp szól a zene; Illés elkezd rá "riszálni", Gosti azonban csendre inti, nehogy elzavarják a vadat. Én épp kapóra jövök, vesztemre a fotelban pihenek, mint potenciális vad, megkérnek, hogy ordítsak egyet: viszonylag hangosan, meglehetősen medvésen ordítok egy nagyot, a "vadászok" boldogan, fejvesztve elmenekülnek (ennél sokkal félelmetesebb volt, mikor Ágoston múltkor csak azután indította be a DVD-lejátszót, mielőtt teljesen felcsavarta a hangerőt; a konyhában voltam épp de a Kétbalkezesek-hangrobbanás és a felém rohanó riadt, bőgő Ágoston-látvány után még kb. 15 percig remegtem.) Valahonnan előkerül egy agyontapasztott gyurmagolyó, (olyan tipikus "tapasztott-szürke", ami az összes gyurmaszín kvintesszenciája) Illés a gatyaszárába pottyantja, megvan a telefon. Most találták meg a Sajtkenguru- nyomokat; fényképezőgépet kreálnak gyorsan legóból, hogy dokumentálhassák a friss felfedezést. Úgy látszik, az előbbi ordításom nem volt nagyon elrettentő, mert bizalmi státuszba kerültem: "Medve, csinálsz rólam egy fényképet?"
A szafari ezen a ponton véget ért, jobban mondva folyamatosan átcsapott -a sajtkengurunyom-vadászatnál intenzívebb szülői kontrollt igénylő- legyimentő leikopterezésbe (értsd.: hegyimentő helikopterezés) és vonatsínekkel való nindzsakardozásba... És Langschadl-éknál sikeresen beindult egy újabb "nyugis" nap...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése