Bendbővülés

2018. nyárelő...egy ittfelejtett írás...

Van, ami nem változik. Van, ami igen. Már el tudok tölteni négy órát a konyhában egy bárányleves mellett. Mert úgy esik jól. Mert hagynak. Mert már van saját programjuk. Tíz egész percig nézem, hogy üvegesedik a hagyma. Huszonöt egész percig hártyázom a húst. Melegítőnadrágban és köpenykében várom feszültem a hagyma tökéletes állapotát, amikor rátehetem a húst. Nem csinálok mást, csak várok. Köpenykében. Melegítőben. A tűzhely előtt. Jól esik. Ráteszem a húst. Hogy várhassak. Újabb hosszú tíz perceket. Állva, köpenykében, melegítősen. Ez a jó most. A pirospaprika még várhat. Olyannyira várhat, hogy elfelejtettem a fokhagymát. Beférkőzik egy újabb programpont. Fokhagymapucolás. Rászórom a forró zsírra, amin már üvegesedik a vöröshagyma. El kell keverni. Vigyázok a húsra, leveszem a lángot. Nem szabad elsietni. Pihenek. Kockapóker Illéssel. Csak a kávéfőzés szakítja meg pár percre. Nem jön össze a nagy póker. Kettesekből kidobom. Megvan. Mehet rá a lecsó. A zöldbabig és a krumpliig legalább másfél óra. Kettő. Ötven pont. Kávézás. Nem hagy nyugodni a hatos iskola. Mínusz pontok lesznek. Eltaktikáztam. Felcsap a gőz, lejjebb kell venni a lángot, menjen kettesen az elszívó. Különben bárányszagban leszünk egy hétig. Ha eljátszom újra a Star Wars témát hegedűn, talán megbocsájtanak. Különben is: "Anya nem egy nő, hanem egy háziasszony" (idézet egyik kedves gyermekemtől). Rajta a hús, a gyökérzöldségek. A rántásig még mesésen sok idő. Köpenykében. Melegítőben pláne. Vannak gyermekek, akik még délután alusznak. Sírnak is esetleg, ha fáj a hátuk s a válluk felkeléskor. "Igen, mert lö alakban aludtam."-az indoklás elfogadható.

Van, ami változik. Idén például visszakúszok az egyetem padsorai közé. Hosszú idő után az egyik legfelszabadítóbb érzés volt, mikor tavaly nyáron (2017- a szerz. megj.- mekkora hülyeség már a szerzőt "szerz."-nek rövidíteni de már így hagyom...mert rímel...) egy év halasztást kértem. Velem voltak a fiúk és együtt jártunk aznap az utcán és a boltokban és a házban mindannyian, minimum harminc centivel a föld felett. Idén is így akarok. Velük együtt. Annak dacára, hogy beroskadok majd a jegyzetek közé és tanulok és megrágcsálom biztos megint mérgemben, amin jót lehet röhögni és kipréselek magamból egy magiszteri dolgozatot. Egymás vállát veregetjük, félünk és izgulunk. Mindenki mástól, más miatt. Én őket bátorítom, ők engem.

Változunk de van ami nem. Már nem babák. Még mindig folytatunk értelmes párbeszédeket:

Én: Nem olvasom tovább ezt a könyvet. Nem bírom, szenvedek tőle.

Ágoston: Melyik az?

É: Ulysses.

Á: Pulisszesz?

É: Nem. Ulysses.

Á: Képregény?

É: Nem. Egy hosszú regény, amibe beletörött a bicskám. Te milyen könyveket fogsz majd olvasni nagy korodban?

Á: Rumcájsz? ...

... E beszélgetés óta eltelt kb. 2 év. Még mindig nem olvastam el az Ulyssest és nem is fogom. Ők is olvasnak nagy örömömre. Szívesen és viszonylag sokat. 2018. nyárelő...

2019. nyárközép... (miért? ha van jobbközép meg hátközép, akkor nyárközép is, nem?)

Van, ami nem változik de sokkal több minden nagyonis igen... 

Július tíz óta újra visszatértek a gyors főzések és lassú etetések, a gyors zuhanyzások és fürdetések, a gyors öltözések és öltöztetések, a délutáni és bármilyen napszakban történő alvások, az éjszakai fentlétek; megszaporodtak a teregetések, fülhegyezések (Anyaaa, gyere, sír!), ráérős sétálások, hosszú büfiztetések ("odbüfizovať"- kórházi szlovmagy gyűjtésem szülőtárs és ágyszomszédasszonyomtól)...

Ami nem változik: még mindig nincs magiszteri dolgozat...hát majd lesz...

Ami van: apa, anya és a hölgytaggal kibővült "bend"...

...és hogy hogyan lett Gosti öngondolatolvasó, az is kiderül a következő bejegyzésből, terveim szerint kevesebb mint három éven belül...